Az új gyermekvédelmi csomagról, illetve arról, hogy a baloldal megszavazza-e ezt, azt mondta:
ha valaki ezeket a további szigorításokat nem támogatja, akkor nehezen tud a szexuális bűncselekményekkel szemben állást foglalni.
Indokolt a vizsgálat a főváros állítólagos csődközeli helyzetével kapcsolatban – mondta Gulyás. A Magyar Államkincstár fogja ezt lefolytatni. A hídpénzbotránnyal kapcsolatban elmondta: a főváros vezetésének kellene választ adni, hogy az általuk példamutatónak tartott közbeszerzés részének tekintik-e a korrupciót?
Az európai parlament által szerdán elfogadott, hazánkat ismét elítélő határozat kapcsán megjegyezte: ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a korábbiak. Felhívta a figyelmet, hogy a Momentum egyik képviselője azt indítványozta, hogy éppen a pedagógusbéremeléshez szükséges forrásokat ne folyósítsák.
Egyszer fordult csak elő 25 év alatt, hogy az igazságügyi minisztérium ne jegyzett volna ellen egy köztársasági elnöki kegyelmet – indokolta az ellenjegyzés eltörlését a miniszter, aki szerint az államfő ezekben az ügyekben képes önállóan dönteni. A miniszter azt is
Hogy miért nem az adótartamot csökkenti a kormány a benzinárban, a miniszter azt mondta:
Magyarországon az ötödik legalacsonyabb adó terheli a benzint. A költségvetés nem tud további bevételekről lemondani.
Gulyás a Magyar Péterről szóló, előző Kormányinfón elejtett rejtélyes megjegyzését nem kívánta tovább kommentálni. Ugyanakkor elmondta: van egy baloldalon belüli küzdelem, ami a kormányoldalt nem érinti. Látok egy nagy felbolydulást a baloldalon, ugyanezt nem látni a jobboldalon – jegyezte meg. Magyarról azt mondta, hogy a kilencvenes években még SZDSZ szimpatizáns volt, aztán lett egy másik korszaka és most megint van egy új
Múlt héten tanúként hallgatott meg az ügyészség a Magyar Péter által közzétett hangfelvételek kapcsán
– mondta Gulyás, hozzátéve, hogy arról tudott beszámolni az üggyel kapcsolatban, amit eddig is mondott. Tudtam, hogy ez egy borzalmasan rossz házasság, de hogy fizikai erőszakra sor került-e, arról nem – mondta arra az újságírói kérdésre, hogy milyen rálátása volt Varga Judit és Magyar Péter házasságára.